Csak egy játék…

 

Kegyetlenek és dölyfösek vagyunk mi a hatalom legfőbb birtokosai.

Lábaimnál a vérengző tömeg, egy emberként kegyelemért zokog.

S állok én a hatalom köpenyébe burkolódzva, szívem nem marja szánalom.

Hagyom, hogy az erősebb elnyomja gyengébbet, pedig csak kezem kéne előre lendítenem és megszakadna a sikoltozás.

Mégsem mozdulok. Kiegyenesítem a hátam, hogy ne lássanak gyengének. Kezem vészesen izzad.

Hogy valamit tegyek, ökölbe szorítom szabad kezem és élvezem, ahogy a körmöm félhold alakban vérsere marja a tenyerem.

Cselekedni kéne, vagy csak elosonni, hogy lázas éjszakáim majd vissza-vissza hozzák a képeket és a félelem szagait. Akkor majd a hideg verejték elmossa látásom.

Dermedten összerándulok az ujjbab sikolyoktól, de egyszerűen nem tudom megtenni. A kés markolata lassan csúszik a kezemben, és tudom, ha most nem, soha nem teszem meg. Közelebb lépek, de a félelem összeszorítja szívem és reszketve elhátrálok.

Játék ez. Játék mely az életér folyik, s én meg azon vagyok, hogy kioltsak egyet.

De érte nem kár – sikoltja az agyam. Pusztuljon, hogy mások éljenek.

Csak egy mozdulat és meghal. Nem is lenne baj, történt már ehhez hasonló.

Ölt már testőr, zsarnok urat.

Hogy vethetnék én véget neki? Én? Csak egy egyszerű szolga vagyok, akinek nem bevégzés a dolga, hanem, hogy segítsem e nagyszerű játékot.

Teszem, amit tennem kell. Hallom ahogy a sikolyok lassan elhalnak, megfosztva gazdáikat az élettől.

Nyújtott lépésekkel szelem át a kicsiny teret. Fekete öltönyöm segít beleolvadni a sötét éjszakába.

Ingem zsebéből előkotrom cigarettás dobozom és nagy műgonddal kihalászok egy szálat, majd a fogaim közé dobom. Nem gyújtom meg, rágom kicsit hátha most megállom, hogy ne gyújtsak rá.

Az ötlet annyira abszurd, hogy hangosan felkacagok és az immár lángra lobbanó öngyújtót az arcomhoz emelve meggyújtom a szálat, közben nadrágom zsebébe gyűröm a dobozt és letüdőzöm a füstöt.

Örömmel konstatálom, hogy bár késő éjszaka van, vagy éppen kora hajnal, a város ezen eldugott részén egy kocsma fényei sejlenek fel, az immár kivilágítást nélkülöző utcában.

Határozottan belököm az ajtót, amilyen feszült vagyok még remélem is, hogy valakit jól pofánvágok vele és verekedést provokálhatok. Elkap a western feling. Széttár lábakkal megállok az ajtóban,  és kutató tekintettel szemügyre veszem a helységet. Cigarettámról hamu pereg a padlóra.

Kezem még mindig izzad, pedig jó pár órát repültem, talán azóta el sem múlt, hogy a kést markoltam a „játszótér” mellvédéjén. Ellazítom ujjaim pont, mint a filmekben a hős amikor pisztolya felé kapkodna.

Ezt is megtehetném, csak nekem nem az oldalamon függ, mint a hajdanvolt gaztevőknek, hanem a nadrágom derekában simul a hátamhoz.

Nem nyúlok érte. Minek? Alig pár alkoholmámoros tekintettel találom szembe magam.

Előre lendülök és végig mérem a pultnál egyedül üldögélő nőcskét.

Elsőre látszik, hogy prosti. Kaján örömmel tölt el a tudta, hogy nem kell hazug szavakkal elcsábítanom, és elnézve a hely színvonalát egy jobb pezsgő árából lelek kielégítésre, ha úgy akarom.

Miközben felülök a magas bárszékre viccsorszerű mosolyt küldök a pénzéhes csajnak, hallani vélem ahogy feldorombol. Ledobom kezemből az öngyújtót, visszhangzik a csendben.

- Whiskyt jéggel -  sóhajtom a pocakos, 50 éves éveiben járó, erősen őszülő és bizalmatlan pultosnak, ujjaim lágy dallamot dobolnak a foltos pulton.

Lepukkant egy hely. Valamikor talán érdemes volt ide betérni, mára csak a lerobbant alkoholisták és a könnyű pénzre vágyó kurvák törzshelye. A néhai fehérre festett falakat átszínezte a cigaretta füst, beszíva az alkohol bús szagát. Az asztalok és székek kopottak, néhány helyen még látszanak a nagy múltú boxok kellemes hangulatot idéző maradványai. Mára mindez csak a fantáziámnak köszönhetően hihető el.

Ha nem lenen ilyen rohadt pocsék napom, megnézném, hogy tiszta-e az elém lökött pohár, és ha nem elégtételt követelnék.

Az apró szemű pultos szerencséjére legalább nem bögrében méri az olcsó whiskyt. Megkocogtatom a poharat és ellazítom vállaimat.

Fáradt vagyok, és rettenetesen dühös.

Ma sem tettem semmit ellenük.

A jégkocka formátlan masszája csak tovább dühít, fogaim halkan csikorognak.

Mégsem tettem semmit, ma sem, hogy köpésinger nélkül nézzek tükörbe.

Immár 30 hosszú éve nap, mint nap intenzíven gyűlölöm önmagam.

Mégsem teszek semmit, mert nem tehetek semmit. A pénz! A pénz az úr, mi más lenne? Dühös gondolatok cikáznak a fejemben.

Felkapom a poharat, a szaga alapján ítélve erősen felhígított whiskyt a számba öntöm a jégkocka utána szánkázik. Miközben rágni kezdem, az alkoholtól, is, elbutult nő felé fordulok kissé. Ő kihívóan keresztbe pakolja a nem 10, de még csak 5 pontot sem érő lábait. Szőke hajával, hatalmas kék szemeivel, olcsó műkörmös által munkált vérvörös körmeivel sem ér többet egy ötezresnél.

Na jó, ma legyen jó napja, ha már az enyém pocsék és a kilencvenes mellbőség valamint a mélyen dekoltált és igen rövid ruha esetleg megemelheti az árát. Kedvelgető mosolynak hála a csaj mellém telepszik.

- Meghívsz egy italra? – zümmögi és végignyalja kopottan rúzsozott ajkait. Rábólintok és intek a malacszemű valószínűsíthető tulajnak.

- Még egy whiskyt és a hölgynek…

- Martinit. Szárazat, citrommal.

Kisegít és én erre is vártam, közben azon filózom, hogy hányadik martinis menete lehetek ma.? Újból végigmérem a nőt. Elmegy. Ha nem lenne ennyire minden mindegy nem sokat adnék a játékra és meghágnám a bűzős ammónia szagú WC-ben. De ma nincsen kedvem könnyíteni a helyzeten, végülis dolgozzon meg a pénzéért. Rühellek játszani.

A csapos elénk csúsztatja az italokat és sokat mondó pillantást vált a bigével. Felrántom a szám sarkát.

Nocsak. Előrébb hajolok, hogy félhosszú fekete hajam az arcomba hulljon és rejteke alatt végig pásztázzam az általam belátható részét a krimónak. Örömmel konstatálom az apró mozgásokat.

A nő felém nyúl és kézfejével kisöpr hajamat az arcomból. Késztetést érzek, hogy egy laza mozdulattal eltörjem a csuklóját. Ahogy a helyzet most áll, mégis csak lesz kin levezetni mérhetetlen dühömet. Középső ujjam körmét belevájom a pulton pihenő ócska sört reklámoz poháralátétbe, a sokat használt karton omladozik kínzásom alatt.

Hirtelen mozdulattal a zsebembe kotrok, hogy cigarettára gyújtsak, felmorranok a széknyikorgástól, ami mögöttem keletkezik. Lelassítom mozdulataimat, nehogy idő előtt nekem támadjanak, mi lenne így az élvezetekből?

A számba tolom a Marlborot és hajszállal lekésem az öngyújtóért nyúló nő kezét, így lovagina módon tűzzel kínál. Felé nyújtom a dobozt, de ő elutasítja. Ezért csöppet irigylem.

- Hogy hívnak? – bár nem érdekel a válasza.

- Izabella – próbál a névvel is csábítani, noha tudom, hogy hazudik, de ez sem érdekel.

- És téged? – gyűlölöm, hogy kérdez.

- Alex – hazudok hát én is.

Tekintetem bekalandozik a dekoltázsába, valahogy nem izgat fel, pedig van mit nézni az fix. Hiányzik a vadászat öröme. Nem a buxával van a baj, voltam már rosszabb nővel is. És?

A hamutartó után nyúlok és leverem a cigarettáról a hamut, majd el is oltom. A pult mögötti tükörben látom ahogy a „vendégek” felélénkülve mozgolódnak, össze-össze villantják tekintetüket. Abban bíznak prédára leltek bennem.

Barmok.

Hogy fokozzam az amúgy is kellőleg jó hangulatot ismét a zsebembe nyúlok előveszem a kötegnyi tízezrest és hanyagul az asztalra dobok egyet, majd jól láthatólag a bal zsebembe csúsztatom. Magamban már mosolygok, mert kezd felmenni a vérnyomásom az izgalomtól.

Ezek itt hamarosan nekem esnek.

Lepattanok a bárszékről és zsebembe szórom a visszajárót is, és a belekarolok a mellém kászálódó nőbe. Mintha annyira félnék, falként magam előtt tolom kicsit, de ekkor az ivó és valószínűleg sex cimborák felpattannak és immár kevésbé részegen felénk indulnak. Lassan de biztosan bekerítenek. Nem bírom ki és felkuncogok.

- Mi van fiúk? Kell valami? - erősködök és eljátszom, hogy húúúú, de védem a ribit.

- Nyisd ki a füled kispajtás és dobd a zsét. – morran az egyik fő okos.

- Zsé? – kicsit eljátszom a hülyét, de azt kell látnom, hogy elbizonytalanodnak. Így villámsebesen elmegy a kedvem az egésztől. Haza vágyom a legénylakomba. Egyedül és magányosan, ahogy mindig is. Felsóhajtok és arrébb taszigálom a bigét, majd széttárt karokkal feléjük intek.

- Vegyétek el!

Felszólításomnak eleget tesznek és nekem ugarnak. Előbb csak egy, aztán kettő végül mind a négyen felém lendülnek ötödiknek a csaj. Az olcsó ribi ejti rajtam az egyetlen sebet, a nyakamba karmol, addigra haverjai a földön és asztalokon fetrengenek. Kit hól talált el egy-egy végtagom. Mértékletesen osztom az ütéseket és rúgásokat, ahogy azt 30 éve tanulom. Hatékonyan és energia tartalékosan. Ezek az emberek eddig ilyet csak akció filmben láttak. Most sem sokáig, mert hamar elterülnek. Még csak nem is élveztem, mire idáig jutottam volna, meguntam.

Elcsípem a menekülő csajt és nekilököm a közeledő pókhasú csaposnak, aki ettől hanyatt esik magával rántva piros ruhás pénzkeresőjét. Szépen elfekszenek.

Ebből a szögből sem tetszik a nő nagyon, de végül is…Felrántom és hibernálom a csapost. A nőt az egyik asztalra lököm, ő engedelmesen hasra vágja magát. Minden finomkodás nélkül a magamévá teszem, és élvezem ahogy fájdalmasan felnyög. Aztán tarkón csapom és pénzt tömök a ruha vállpántja alá.

Mielőtt kilépek felcsapom a mobilom és hívom az itteni kapcsolatot. Akárhogy is számolom 6 ember az 3 milla. Kicsit sajnálom őket, mert nem lesznek jó játékosok, hamar elhalnak majd halálsikolyaik. Hiába a puccos aréna, hiába a sok pénz, hiába a sok csalás és ámítás, hiába minden…

És én megint ott állok majd, védem az Uram, aki kieszelte eme embervérre alkudozók sportját.

De lehet, hogy most majd meg megteszem és véget vetek neki.

Nos, ezt annyira mégsem hiszem.